Szörny a templomnál



 Amelia nagy csillogó szemekkel nézett át a tűzön, a tűz másik oldalán ülő Filiára, aki legalább olyan sunyin mosolyogott most, mint Xellos szokott.
- És aztán? - kérdezte Amelia.
- Megtiltotta. Mit tehettünk volna? - mosolygott Filia.
- De Filia-saaan! - duzzogott Amelia. - Nem olyannak ismerlek, aki ilyenkor szót fogad.
  Filia pár másodpercig még tartotta a pókerarcot, majd elmosolyodott.
- Hát igen...
- Na, akkor mondd mááááár! - Amelia annyira felspannolta magát, mint egy kisgyerek.
- Hát természetesen kiszöktünk. Wryun ismert egy járatot, amibe csak a gyerekek fértek bele, a felnőttek figyelmet sem szenteltek neki.
- Wááóó! - Amelia elővette a legchibibb chibiszemét, úgy meredt Filiára.
- Kicsit féltem, beismerem - bólogatott Filia. - Elvégre az apám szigorúan megtiltotta, hogy kimenjünk a templomból.
- Dehát miért? - ráncolta a szemöldökét Amelia. - Én azt hittem, szabadon kijárhattatok a sárkánytemplomból.
- Igen, így volt - igazolta a Ryuumiko. - De ez most kivételes eset volt. Az őreink jelentették, hogy szörnyek vannak a templom közelében. Apám teljesen kikelt magából. - kicsit öszeborzongott a gondolatra. - Úgy üvöltött velünk, mint a sakál, pedig Wryun csak azért kérdezte tőle, hogy kimehetünk-e játszani.
- Kawaííííí! - kiáltott fel Amelia.
- Megfogott engem, és Wryunt is a sálunknál fogva, majd bezárt minket a szentélybe, hogy gondolkozzunk el azon, hogy mit tettünk, és imádkozzunk, ha rájöttünk. Pedig mi tényleg nem csináltunk semmit. Honnan tudhattuk volna, hogy szörnyek vannak a templom körül? De mivel Wryunt sokszor zárta az apja a szentélybe, mikor még élt, Wryun már ismert minden egyes kis zugot! - Filia felemelt ujjal kukkantott Amelia, akin látszott, hogy tűkön ülve várja a folytatást.
  Filia mosolygott, és folytatta is.
- Kiszöktünk azon a kis repedésen, amit mutatott. Elég sokáig mentünk, mire kiértünk...
 
  Filia belenézett a tűzbe, és a lángok, mint élő sárkányok, megelevenedtek, és mutatták neki a történést. Továbbra is mesélte Ameliának a történetet, sőt, néha még egy kis hatásszünet érdekében irányította is a lángokat, mintha sárkányok lennének, vagy szörnyek, szabályos meseestet tartott a seyruuni hercegnőnek, de közben ő olyan élénken látta maga előtt a történteket, mintha pillanatnyilag élné át őket.


  Wryun kikémlelt a kis lyukon.
- Gyere már! - kiáltott hátra Filiának.
- Jól van, na - duzzogott Filia. - De beleakadt a szoknyám ebbe az ostoba cseppkőbe! - cibálta az apró rózsaszín szoknya szélét, de sehogyan sem tudta kiszabadítani.
- Jaj, de ügyetlen vagy! - nagyzolt Wryun, majd előkapta a kis kardját.
- Még mit nem! - kiáltott fel Filia. - Hogy magyarázom meg az apámnak, ha elszakad a szoknyám?
- Lányok! - sóhajtott Wryun.
- Fiúk... - fújta fel magát Filia, és nagy nehezen kiszedte a szoknyát a cseppkövek közül, majd kifutott Wryun után a fényre. Kicsit hunyorgott, mert a járatban lévő sötét után erősnek találta a fényt de hamar megszokta a szeme, és beállt Wrun mellé, aki éppen lenézett egy egyik füves lejtő felé.
- Megcsináltuk! - mosolyogott a kislány. - És most?
  Wryun felugrott.
- Hát most játszunk! - ezzel véletlenül meglökte Filiát, aki a meglepetéstől lebucskázott a füves parton, Wryun pedig hiába kapott utána, elveszítette az egyensúlyát, és ő is gurulni kezdtett Filia után. Bár nagyon szédítő volt ez a lehemperedés, hangosan kacagtak, és sikongattak örömükben, igazi gyerekek módjára.


  Filia  tűz felé intett, mire abból kicsapott két kis csigavonal, majd Amelia felé gurultak, de mielőtt elérték volna, apró parázzsá bomlottak, majd kialudtak. Amelia leesett állal figyelt.


  Wryun leért a domb aljára. Kacagva felugrott.
- Ez aztán...
  Filia sikítása szakította félbe. Wryun riadtan felpillantott, és földbe gyökerezett a lába. Filiát a palástjánál fogva egy kétajtós szekrény méretű szörny tartotta a markában, és közben röhögött, hogy micsoda szaftos kis zsákmányra bukkant.
 - Csak nem a barátnőd? - lóbálta Filiát Wryun felé, miközben a kislány folyamatosan kapálózott.
Wryunnak a torkára forrott a szó.
 - Eressz el! - találta meg Filia a hangját.
A szörny csak röhögött. Lehajolt Wryun elé, majd megszólalt.
 - Te vagy a szetélyőrző fia, igaz?
 - I... igen... - hebegte Wryun.
  A szörny ismét felkacagott, belevisszhangzott az egész környék, majd a háta mögé ordított.
 - Hé!
  Filia és Wryun már csak kiváncsiságból is arra fordultak, és hirtelen egy újabb szörny tűnt fel, legalább olyan nagydarab, mint az, aki elkapta Filiát.
 - Háhá, nézz csak oda! - bökött Wryun felé - megismered?
  Új szörnyünk lassan odasétált Wryunhoz, és lehajolt, hogy közelebbről szemügyre vegye a kisfiút, aki meg sem mert mozdulni félelmében. A szörny egyik karja hirtelen kicsapott, és egy akkora pofont kent le Wryunnak, hogy az visszarepült a dombra, és elsírta magát.
 - Annak a semmirekellő szentélyőrzőnek a fia - röfögte hátra a válla fölött. - Ugyanolyan gyenge, mint az apja volt.
 - Az én apám nem volt gyenge! - pattant fel Wryun könnyekkel a szemében, de határozott tekintettel, és előhúzta az apró kardját.
A két szörny hahotájától visszhangzott a hegy.
 - Engedjétek el Filiát, és távozzatok innen! - kiáltotat el magát ismét a kicsi sárkány.
 - Hogy kit? - nézett nagyot a szörny, akinek a kezében még mindig ott volt a kislány majd mire nagy nehezen leesett neki, hogy kiről is van szó, a foglyára nézett. - jól hallottam? Filia?
  Akkorát röhögött, mint eddig még soha.
 - Nem hiszem el, hogy ekkora szerencsénk legyen! Először  szentélyőrző fia, aztán meg Basil Ul Copt lánya. Hát ez túl szép, hogy igaz legyen.
  Filia bizonyára unta magát lógva, mert dühösen elkiáltotta magát.
 - Engedj már el, te nagy lótetű! - előkapott egy pici buzogányt, és rondán a szörny képébe sózott vele. Az a meglepetéstől el is engedte, és az arcához kapott. Filia Wryun felé szaladt, Wryun pedig előrelépett pár lépést, mintha ugyan bármit tudna tenni, de bele sem gondolt, hogy kikkel van dolga. Filia futtában elkapta, és húzta maga után fel a dombon.
 - Siess! - kiáltotta neki, miközben el nem engedte volna a kis sárkány kezét, és már együtt futottak fel a dombon. Esélyük sem volt, hogy elérjék a nyílást. De rohantak fel.


  Filia ismét a tűz felé intett, hogy a következő pillanatban a magasba lőjjön belőle egy láng, amit két kisebb körbetáncolt, majd a láng hegyénél egyetlen füstté válva eltűntek a két lány szeme elől.


  A gyerekek futottak, ahogy csak a lábuk bírta. Hallották a szörnyek bosszús kiáltását, és azt is, amint megindulnak feléjük. Hátra sem néztek, csak rohantak. Már csak tíz méter. Öt! Már csak 3, és biztonságban vannak! Egy méter!


  A Ryuumiko egyetlen kézmodulatára átröppent két kis sárkány formájú füst egy füstkarikán, Amelia nagy ámulatára.


  Filia beugrott a kis lyukba, utána közvetlenül Wryun is érkezett. Kicsit bentebb másztak még abban a pillanatban, ugyanis meg voltak róla győződve, hogy az ellenség a nyomukban van. Mikor már elérték az első fordulót is, kicsit szusszantak. Nincs az a szörny, aki utánuk tudna jönni ebben a pici járatban. Szinte egyszerre estek térdre és fújták ki magukból a riadalmukat. Remegtek, és próbálták visszafojtani magukban a sírást, több kevesebb kiserrel. Egy dolog azonban sehogy sem fért a fejübe: Hogyan menekülhettek meg? Játszi könnyedséggel elkaphatták volna őket. Hogyan lehetséges az, hogy két kicsi aranysárkány, akik még ötven nyarat sem értek meg, megmeneküljön két hegyomlásnyi szörnytől, akiknek látszólag feltett szándékuk volt, hogy végezzenek a szentélyőrző fiával és a főpap lányával.


 - Hogy lehet ez, Filia-san? - kérdezte a hercegnő, teljesen kizökkentve Filiát ebből a meditatív, nyugalmas állapotból, ami filmként vetítette elé a múltat.
 - Nem tudom, Amelia-san - csóválta meg a fejét, és ismét a tűzbe nézett. - Fogalmam sincs... azaz...

 
 - Menjünk vissza - szólt Wryun. - Az apád nagyon  dühös lesz, ki fogunk kapni!
 - Csak ha megtudja - válaszolta filiátlanul Filia, és a kijárat felé fordult. Wryun megragadta a szoknyáját.
 - Ugye nem akarsz kimenni? - nézett rá tányérnyi szemekkel.
 - Dehogy is! - torkolta le a kislány, majd felpattant, és közelebb ment a kijárathoz.
 - Fi-chan, gyere vissza! - kérte a kisfiú.
 - Máris... - válaszolta türelmetlenül a lány, majd óvatosan a rés felé kezdett araszolni.
  Wryun még utána kiáltott valamit, de azt elnyomta az egyik szörny ordítása, ami hirtelen csapott fel kintről. Filia a réshez szaladt, és kilesett rajta. Teljesen elámult a látványtól.
 - Nem megmondtam nektek, idióták? - kiáltott egy látszólag emberi lény a két szörnyre. Sötét palástot viselt, haja és szeme lila, a kezében egy bot. Egy fiatal papnak tűnt. Megemelte a botját, és mire visszaejtette a földre, a két szörny ismét ordítani kezdett.
  Filia chibiszemekkel bámulta a látványt.
 - Zeras-sama megparancsolta, hogy a sárkánytemplomnak még a közelébe sem tehetitek a lábatokat, ti semmirekellők! Ez nem rátok tartozik. Meg akartok halni?
 - Nem... nyögött fel az egyik szörny, és próbálta térdelő heyzetbe küzdeni magát. - Bocsáss meg!
  A pap csak nézett rájuk. Egy szót sem szólt, majd elmosolyodott idegesítő, sunyi mosollyal, ami semmi jót nem ígért.
 - Most megmutatom nektek, mi lesz azzal, aki nem engedemeskedik Zeras-samának...
 - Ne... - kezdték volna a szörnyek, de a fiú csak egyet intett feléjük, és a két szörny abban a pillanatban egy halom porrá omlott szét, lehulott a földre és teljesen eggyé vált azzal, már semmi sem emlékeztetett rájuk.
  A kicsi Ryuumiko nem bírta levenni a szemét a látottakról. A pap felemelte a fejét, majd a pillantása szembetalákozott Filiáéval. A kislány rémülten ugrott oldalra, remélve, hogy a fiú, akiről már biztosan tudta, nem ember, hanem szintén szörny, nem vette észre, bár erre minimálisan kicsi esély volt.
  Filia hallott még valami sunyi kuncogást, mintha egészen közelről szólt volna, aztán minden elhallgatott. Mire ismét összeszedte annyira a bátorságát, hogy kinézzen, már nem volt ott senki és semmi.


 - Filia-saaaan? Magadnál vagy? - lengette meg Amelia a kezét Filia orra előtt, aki meglepődve kapta fel a fejét.
 - Pe...persze... mit is kérdeztél? ^^
  Amelia felsóhajtott.
 - Hogy mit csinált a pap? Hogy nézett ki? Mit mondott?
 - Tessék? - pislogott Filia. Azt hitte, ezt már régen elmondta, de rá kellett döbbennie, megint annyira belemerült a mesélésbe, hogy teljesen a múltban érezte magát, és valószínűleg valahogy félbehagyta a mesélést.
 Amelia duzzogva karba tette a kezét.
 - Jaj, ne haragudj, Amelia-san... - Filia felállt, átsétált a tűz másik oldalára, majd leült Amelia mellé, és fél karral átölelte. - Nem emlékszem pontosan - mondta végül. - Megölte a két szörnyet azt tudom... de hogy mit mondott? És hogy hogyan is nézett ki? Több, mint 400 éve volt... hogyan is emlékezhetnék rá?
 - Azt mondják, hogy a sárkányok sosem felejtenek el semmit! - pislogott Amelia.
 - Összetévesztesz minket az elefántokkal! - a két lány hangosan felnevetett.
 - Nem lehetne halkabban? - kérdezte Gourry, valahol az egyik fa alól.
 - Bocsi! - kiáltottak oda, és ezen ismét elnevették magukat.
 - Azért kiváncsi lennék, ki lehetett? - tűnödött Amelia hangosan.

  Filia mosolygott. Hát persze. Ő is kiváncsi lenne, ha nem tudná pontosan, hogy ki volt az. De tudja. Az az ostoba...
 - Filia-san! - Amelia felugrott. Filia rápillantott a hercegnőre, aki eléggé meg volt rémülve.
 - Mi a baj? - kérdezte értetlen tekintettel.
 - Már megint lángolsz! - mutatott rá Amelia sértődötten.
  Filia megdöbbenve vette tudomásul, hogy rossz szokásához híven fellángolt, méghozzá most úgy, hogy észre sem vette. A lángok sebesen visszahúzódtak.
 - Jaj, na haragudj... megpörköltelek?
 - Csak majdnem.
 - Bocsánat.

 Amelia visszaült, és ránézett Filiára. Filia vissza.
 - Pedig nem is szoktál lángolni...csak ha... - a hercegnő elhúzta a utolsó szótagot.
 - Csak ha...? - nézett nagyot Filia.
  Amelia pár másodpercig nem szólt semmit, majd elkuncogta magát. Filia felemelte  szemöldökét. Amelia láthatóan nagyon jól szórakozott. Vidámon kuncogott magában.
 - Ugyan-ugyan, Filia-san! - pattant fel Amelia, és egy fél pillanatra Filia vállára tette a kezét, mielőtt ő is odasétált volna az egyik fa alá, ami alatt Zelgadis is aludt. - Ne is törődj vele. Majdcsak kiderül, ki lehetett az a szörny! - kacsintott egyet, majd nekidőtötte a hátát a fának, és lehunyta a szemét, de még mindig mosolygott.

  - Miért érzem úgy, hogy Amelia többet tud, mint kéne? - suttogta Filia a tűznek.

  Válaszként csak egy sunyi kacajt sodort magával a szél.

By: Kikyo

 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés